Kezdőlap Rovatok Küzdősport Nyári Szemináriumi kiírás 2008
„Menni, tenni kell!”

A Victory Martfűi Kyokushin Karate Klub ismét nyílt klubszemináriumot szervez, melyre most is szeretettel várja a tanulni és tenni vágyókat.

A Tábor célja:
A résztvevők alaptechnikai, küzdelmi, erőnlét, taktikai, szellemi, lelki fejlesztése.
A karatékák, edzők szakmai munkájának segítése a küzdelmi felkészítésben.
Az idei verseny évre való felkészülés segítése
A barátság elmélyítése. A kezdő karatékák, versenyzők számára példaképek állítása, bemutatása.

Kiemelt cél:
A válogatott kialakításának segítése, minden kor- és súlycsoportban. Szeretnénk a hazai közép, félnehéz és nehézsúly színvonalát az elkövetkezendő években emelni. Ezért kérnénk az edzőket, hogy ifi- junior- felnőtt karatékáikat küldjék el a táborba, akik, ezekben a súlycsoportokban szeretnének majd versenyezni, nemzetek közötti versenyeken. A megkezdett munkát folytatni.

A Tábor helye, ideje:
Martfű, Kyokushin Dojo 2008. 08. 06- 10
Lehet rövidebb időtartamra is jelentkezni!

A tábor szervezője, és vezetője:
Sensei Stefanovics József

Program:

Rövidesen részletesen a honlapon megtalálható lesz!

Napi két tréning, bontott csoportokban (övfokozat valamint küzdelmi tapasztalat szerinti bontás- dominánsan küzdelmi tréningek, valamint kihon, kata, kata bunkai, futó és súlyzós edzések)
Lesz kezdő és fehér öves csoport is. A válogatott versenyzőknek bizonyos napokon 3 tréning.
„Harcosok napja!”- egyéni vetélkedések a Victory kupáért!
Videó vetítések (9. Shinkyokushin VB, Japán anyagok, Hungarian Open, Európa bajnokság). Beszélgetések: edzéstervezés, felkészülés.
Íjászat, strandolás, bowling, nyársalás, közös esti rendezvények.
Éjszakai és vízi edzés is várható!

Mindenki hozzon magával védőfelszereléseket, zsák- súlyzós és futó munkához ruházatot.

Első edzés: Augusztus.06 Szerda 11 óra
Utolsó edzés: Augusztus 10. Vasárnap 10 óra – ezt követően közös strandolás!


A tábor mesterei:
Sensei Stefanovics József 3.dan
Sempai Jarábik László 2.dan
Sempai Búzás Gábor 1.dan
Valamint a meghívott mesterek: Shihan Bencze Antal 5.dan, Sensei Agócs Tibor 3.dan

Költségek:
A tábor költsége 4800 Ft, válogatottak, klubvezetők számára 3200 Ft

Szálás és étkezési lehetőség:

Szálások, előzetes egyeztetés után 3000 Ft- 5000 Ft/fő/ éjszakáig lehetségesek, a Termál Kempingben- ( www.martfu-turizmus.hu ), valamint a Hotelben .
Szálón 4 ágyas szobák: 1300 Ft /éj/fő.

Étkezés: önállóan megoldható. 5 perces sétára több étterem található, ahol nagyon olcsón, (kb.600 Ft-tól) van meleg étel.

A Hotelben napi menü 600 Ft/ ebéd, illetve 900 Ft/ vacsora rendelhető- kizárólag előre, a szervezőknél. Csak előre megrendelten lehet étkezni, helyszíni rendelés és lemondás nincs!
Csak teljes étkezés rendelhető, az ott tartózkodás idejére.

A korábbi tapasztalatok alapján, a szállások a jelentkezések sorrendjében kerülnek kiadásra. Olcsóbb szállás jelenleg 30 főre van csak, így hamar betelik (már 10 fő betelt előzetesen). A kempingben eredetileg 34 főre foglaltunk házakat (már 20 fő jelentkezett ide), a Hotel korlátlan.  Sátorhelyek korlátlan- lásd Jelentkezési és információs segédlet!

Szállásra és étkezésre a jelentkezési határidő: 2008. Július 25!! Lehet szállás vagy étkezés igénylés nélkül, vagy rövidebb időre is jelentkezni a táborba!


Árajánlatok a tábor teljes idejére, étkezéssel, különböző típusú szálásokon:

Szálón: 16 000 Ft- válogatottak, edzők: 14 400 Ft

Bungalóban: 21 600 Ft- válogatottak, edzők: 20 000 Ft

Apartmanban: 26 400 Ft- válogatottak, edzők: 24 800 Ft

Hotelben, svédasztalos reggelivel: 32 000 Ft-válogatottak, edzők: 30 400 Ft

Részletesebben lásd Jelentkezési és információs segédlet!

Ha valaki nem végig érkezik a tábor napidíjai:

Ha valaki csak a szerdai vagy csak a vasárnapi napra érkezik az ingyenes.
1200 ft/fő/nap- válogatottak, edzők 1000 Ft/fő/nap


Jelentkezés:

A mellékelt jelentkezési lapon, a Jelentkezési és információs segédlet használatával!

Információ

A www.kyokushinmartfu.hu oldalon az Edzőtáborok menüpont: http://www.kyokushinmartfu.hu/site/hir.html?id=18

Sensei Stefanovics József 06 70 382 42 86  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Flotta: 06 30 6335699 valamint a www.kyokushinmartfu.hu oldalon.
Sempai Jarábik László 06 30 4990200

Osu! Mindenkit szeretettel várunk!

Sensei Stefanovics József

 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)