Az Edo-korban (1603-1868) a sógunátus kitalált egy jó rendszert, hogy ne legyen ellenfele: a földesuraknak, daimjóknak, akik legalább egy megyényi területen uralkodtak, egy évet Edo-ban (mai Tokió), egy évet a saját földjükön kellett élniük, a lányaik és feleségük pedig végig a fővárosban élt "túszként". Mivel hivatalosan katonai szolgálat volt a célja, az éves jövedelemtől függően meghatározott számú katonát kellett kiállítaniuk és magukkal vinniük, ráadásul mindkét lakóhelyükön pompás kastélyt kellett fenntartaniuk.  A sógunátus így érte el, hogy ne nőjön meg túlságosan az urak gazdasági és így politikai ereje. Ezt a rendszert szankin-kótainak (参勤交代) nevezték.
Mivel rengeteg daimjó élt az országban, szinte naponta találkozhatott az ember egy-egy ilyen daimjó-menettel (daimjó-gjórecu, 大名行列). Ezek az utak rendkívül nagy hatással voltak a közlekedés és utak fejlődésére, felvirágoztatták az útbaeső városokat. Rengeteg korabeli ukijo-e képen szerepelnek a menetek.
Fukusimából hat nap, öt éjszaka alatt lehetett gyalog eljutni Edo-ba. A szállásadó városok között szerepelt Aizu, Simogo, Hakone és Nikkó is, de most már csak Simogo (egy hosszú utcája) maradt meg és lett megőrizve az eredeti formájában. Ez az Ó-ucsi dzsuku.
A házak nagyrészt nádtetősek.
Ez egy 400 éves ház.
A hely specialitása a szobatészta, amit evőpálca helyett egy nagy újhagymával kell enni és közben rágcsálni a hagymát is.

Hétvégén az egyik japán vendéglátónk elvitt minket Ó-ucsi dzsukuba.

 

Az Edo-korban (1603-1868) a sógunátus kitalált egy jó rendszert, hogy ne legyen ellenfele: a földesuraknak, daimjóknak, akik legalább egy megyényi területen uralkodtak, egy évet Edo-ban (mai Tokió), egy évet a saját földjükön kellett élniük, a lányaik és feleségük pedig végig a fővárosban élt "túszként".

Mivel hivatalosan katonai szolgálat volt a célja, az éves jövedelemtől függően meghatározott számú katonát kellett kiállítaniuk és magukkal vinniük, ráadásul mindkét lakóhelyükön pompás kastélyt kellett fenntartaniuk. A sógunátus így érte el, hogy ne nőjön meg túlságosan az urak gazdasági és így politikai ereje. Ezt a rendszert szankin-kótainak (参勤交代) nevezték.

Mivel rengeteg daimjó élt az országban, szinte naponta találkozhatott az ember egy-egy ilyen daimjó-menettel (daimjó-gjórecu, 大名行列). Ezek az utak rendkívül nagy hatással voltak a közlekedés és utak fejlődésére, felvirágoztatták az útbaeső városokat. Rengeteg korabeli ukijo-e képen szerepelnek a menetek.

Fukusimából hat nap, öt éjszaka alatt lehetett gyalog eljutni Edo-ba. A szállásadó városok között szerepelt Aizu, Simogo, Hakone és Nikkó is, de most már csak Simogo (egy hosszú utcája) maradt meg és lett megőrizve az eredeti formájában. Ez az Ó-ucsi dzsuku. Fukusimából autóval kb. két óra az út. A belépés ingyenes, és az egész hely nagyon hangulatos.

A házak nagyrészt nádtetősek.

 

Ez egy 400 éves ház.

A hely specialitása a szobatészta, amit evőpálca helyett egy nagy újhagymával kell enni és közben rágcsálni a hagymát is.

 

 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)